Vegan road to harmony

Vegan road to harmony

2009. december 13., vasárnap

Sőtkromplé

Nagy kedvencem a sült krumpli, de a bő olajban, fritőzben való elkészítés közben szerintem túl sok olajat vesz fel. Ennek kivédésére a boltban már kapható a sütőben, olaj nélkül süthető előre csomagolt, fagyasztott burgonya. Ennek a gyorsaság és az olajnélküliség az előnye, a hátránya a mennyiség/ár arány.

A köztes megoldás számomra a régimódi krumplipucolós, darabolós móka. Fogok egy serpenyőt, vagy simán csorgatok rá egy nagyon kevés olajat (lehetőleg nem finomítottat), és aztán a darabolt burgonyát beledobom, vagy előtte teszek rá alufóliát, aztán olaj, és burgonya. Ezután én már fűszerezek is, még sütés előtt. Só, bors, bazsalikom, kevés paprika (könnyen megég), és ízlés szerint jól eső fűszerféleségek.
Nem szeretem az előre kevert ízesítőket, ráadásul mindegyik összetevőjük beszerezhető, és így mi csinálhatjuk a magunk fűszervariánsait, kispórolva belőle a tartósítót és csomósodásgátlót - TIPP! az előre kész ízesítők alapfűszere a Lestyán (németül maggie-növény,komolyan).

A fűszerezés után nagyon óvatosan meglocsolom, szinte csak meghintem olajjal. (Ezt úgy szoktam csinálni, hogy a hüvelykujjamat az olajos üveg kiöntőnyílására teszem, és csak egy kis rést hagyok, így könnyebben tudom irányítani, hogy milyen mennyiséget csorgassak ki).

180-200°-on 15-20 perc alatt gyönyörűen megsül.

Ehetjük így magában, savanyúsággal vagy magunk készítette mártogatóssal.

Egy egyszerűbb mártogatós receptje:

Hozzávalók:

1 csokor friss petrezselyem
paprikakrém
1 fej paradicsom
ételecet
étolaj - nem finomított
mustár - kihagyható

A paprikakrémet kikeverem kevés olajjal, hogy szép selymes legyen. Picit világosodni fog a színe.
A petrezselymet felaprítom, de inkább csak "rusztikus" állagúra.
A paradicsomot apróbb kockákra darabolom.
Összekeverem a paprikakrémet és a petrezselymet, majd beledobom a paradicsomot, és egy teáskanál ételecetet teszek hozzá. Homogénebbre kavarom, majd letakarom és beteszem fél órára a hűtőbe. (Ezért érdemes ezt korábban elkészíteni, mint a burgonyát)

Amikor kivesszük a hűtőből a merészebbek egy kevés (kb. 1-2 teáskanál) mustárt is tehetnek hozzá, ezzel elkeverve. (A mustárt csak utólag tegyük bele).

A burgonya mellé kitűnő lesz. Szándékosan nem teszünk bele külön sót, mert a burgonyán is volt, a paprikakrémben is lesz, szóval bőven elegendő.

A héjában sült burgonya is nagyon kedveli a hasonló köreteket.

Kellemes falatozgatást :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése