Vegan road to harmony

Vegan road to harmony

2009. december 15., kedd

Sütőben rizs

Ma ebédre készítettem ezt a kifejezetten laktató finomságot. Arra van kitalálva, hogy ne kelljen vele más egyebet csinálni, csak összedobni, és hagyni, hogy magától elkészüljön. Közben kitakaríthatunk, gyereket nevelhetünk, és elintézhetjük egyéb otthoni teendőinket. Mindenesetre a házat ne hagyjuk el míg el nem készült, nehogy megsértődjön és odaégjen.

Hozzávalók:

egy marék rizs (én most rizottó rizst használtam, nagyobb szemű, több vizet vesz fel)
zöldborsó (üveges, ha van akkor jó a friss is, de a frisset elő kell párolni!)
karfiol (úgy ahogy van, párolás nélkül, megmossuk és nagyobb rózsákra szedjük)
Erős Pista (az üveges fajta, Hungaricum)
fűszerek

Előveszek egy hóálló üvegedényt, és mindent beledobálok. Megfűszerezem, sóval, borssal, bazsalikommal, zellerlevéllel és Erő Pistával, és teszek hozzá még egy babérlevelet is. Ha minden benne van felöntöm annyi forró vízzel, hogy ellepje.

(Itt most egyáltalán nem használtam semmilyen olajat!!!)
Letakarom alufóliával, és előmelegített sütőben 180°-on 20-25 perc alatt elkészül. Akkor van kész, ha a rizs megpuhult, addigra a többi zöldség is kész. A végén leveszem a fóliát és még 5-8 percig grillező funkción a tetejét megpirítom, de csak óvatosan meg ne égjen!

Ha kész, tálalom, egy kis petrezselyemkörítéssel.

Aki pedig ennél is jobban akar "bujálkodni", megkoronázhatja savanyú káposztával.


Egészségünkre!

2009. december 13., vasárnap

Sőtkromplé

Nagy kedvencem a sült krumpli, de a bő olajban, fritőzben való elkészítés közben szerintem túl sok olajat vesz fel. Ennek kivédésére a boltban már kapható a sütőben, olaj nélkül süthető előre csomagolt, fagyasztott burgonya. Ennek a gyorsaság és az olajnélküliség az előnye, a hátránya a mennyiség/ár arány.

A köztes megoldás számomra a régimódi krumplipucolós, darabolós móka. Fogok egy serpenyőt, vagy simán csorgatok rá egy nagyon kevés olajat (lehetőleg nem finomítottat), és aztán a darabolt burgonyát beledobom, vagy előtte teszek rá alufóliát, aztán olaj, és burgonya. Ezután én már fűszerezek is, még sütés előtt. Só, bors, bazsalikom, kevés paprika (könnyen megég), és ízlés szerint jól eső fűszerféleségek.
Nem szeretem az előre kevert ízesítőket, ráadásul mindegyik összetevőjük beszerezhető, és így mi csinálhatjuk a magunk fűszervariánsait, kispórolva belőle a tartósítót és csomósodásgátlót - TIPP! az előre kész ízesítők alapfűszere a Lestyán (németül maggie-növény,komolyan).

A fűszerezés után nagyon óvatosan meglocsolom, szinte csak meghintem olajjal. (Ezt úgy szoktam csinálni, hogy a hüvelykujjamat az olajos üveg kiöntőnyílására teszem, és csak egy kis rést hagyok, így könnyebben tudom irányítani, hogy milyen mennyiséget csorgassak ki).

180-200°-on 15-20 perc alatt gyönyörűen megsül.

Ehetjük így magában, savanyúsággal vagy magunk készítette mártogatóssal.

Egy egyszerűbb mártogatós receptje:

Hozzávalók:

1 csokor friss petrezselyem
paprikakrém
1 fej paradicsom
ételecet
étolaj - nem finomított
mustár - kihagyható

A paprikakrémet kikeverem kevés olajjal, hogy szép selymes legyen. Picit világosodni fog a színe.
A petrezselymet felaprítom, de inkább csak "rusztikus" állagúra.
A paradicsomot apróbb kockákra darabolom.
Összekeverem a paprikakrémet és a petrezselymet, majd beledobom a paradicsomot, és egy teáskanál ételecetet teszek hozzá. Homogénebbre kavarom, majd letakarom és beteszem fél órára a hűtőbe. (Ezért érdemes ezt korábban elkészíteni, mint a burgonyát)

Amikor kivesszük a hűtőből a merészebbek egy kevés (kb. 1-2 teáskanál) mustárt is tehetnek hozzá, ezzel elkeverve. (A mustárt csak utólag tegyük bele).

A burgonya mellé kitűnő lesz. Szándékosan nem teszünk bele külön sót, mert a burgonyán is volt, a paprikakrémben is lesz, szóval bőven elegendő.

A héjában sült burgonya is nagyon kedveli a hasonló köreteket.

Kellemes falatozgatást :)

2009. december 12., szombat

Levesféleség

Vegetáriánus levest készíteni elvileg (és gyakorlatilag is) talán a világ legegyszerűbb művelete.
Előveszed az otthon fellelhető zöldségeket, megtisztítod, felaprítod, vízbe dobod, fűszerezed, főzöd, elfogyasztod.
De azért lehet néha egy csavarintást tenni a dolgon.

Zöldségkrémleves könnyen gyorsan

Hozzávalók:

két fej burgonya
kisebb karfiol
karalábé
zellergyökér
3-4dkg kukoricaliszt sűrítéshez
chili-paprika
fűszerek
kevés finomítatlan étolaj
illetve minden olyan zöldségféleség amit találunk otthon és ízben kicsit is passzolnak egymáshoz

A zöldségeket tisztítás, hámozás, és aprítás (ízlés szerinti méretűre) után kevés olajon, lassú tűzön megpároljuk. Ezt ki is hagyhatjuk ha nem akarjuk elveszíteni a zöldségek vitamintartalmának jelentős részét, viszont az olajon párolás bizonyos ízeket karakteresebbé tesz. Íme egy Salamoni döntés: vitaminok vagy ízhatás :) Mindenki döntsön belátása szerint.

Ezután bő vízzel felöntjük. Egy trükk, ha gyorsan szeretnénk haladni, vízforralóval előmelegítjük a főzővizet, így a főzés folyamatát jócskán lecsökkenthetjük, viszont az étel élvezeti értéke nem csökkent.

Fűszerezzük sóval, borssal, bazsalikommal, oreganoval, chili paprikával, kevés rozmaringgal (tényleg csak kevéssel mert nagyon erős ízű tud lenni, és ehetetlenné válhat az étel), babérlevéllel.

Lassú tűzön hagyjuk megpuhulni a zöldségeket. Ezután két módon sűríthetünk. Vagy fogunk egy botmixert, és a levesből kiveszünk egy fél adagnyit, ezt összeturmixoljuk aztán visszaöntjük a levesbe és még egy forrást megvárva besűrítjük a levest.
Vagy lassan adagolva egy kis kukoricalisztet besűrítjük. (Óvatosan a kukoricaliszttel, mert ha túl sokat adunk hozzá, a krémlevesünk helyett főzeléket hozhatunk ki belőle. De ez sem gond, a családnak mondhatjuk, hogy eredetileg is az volt a cél.)

Jó étvágyat

2009. december 11., péntek

Falatkák

Az egyik legnehezebb dolog számomra az volt, hogy a vegetáriánusok számára nem igazán gyártanak olyan csemegéket, amit csak le kell venni a bolt polcáról és már lehet is vinni egy buliba, vagy haza nassolni.
Így megalkottam a saját nasi receptjeimet. Íme az egyik:

Hozzávalók:

5 fej burgonya
30-40 dkg rizsliszt
Étolaj (sütéshez való, nem finomított lehetőleg)
fűszerek

A burgonyát héjában megsütjük. Ez azért is jobb mint ha főznénk, mert nem kell előtte hámozni, és nem kell ott állni felette, elkészül magától. Miután megsült, még forrón hideg vízbe tesszük, 1-2 percet hagyjuk állni, és könnyen lejön a héja anélkül, hogy megégettük volna a kezünket.

A meghámozott burgonyát keverő tálba tesszük, összetörjük. Sózzuk, borsozzuk, bazsalikommal, kevés paprikával, oreganóval, zellerlevéllel fűszerezzük.

Rizsliszttel összedolgozzuk, míg sűrű homogén állagú nem lesz, ha túl sűrű kevés forró vizet adhatunk hozzá, ha túl lágy akkor még lisztet.

Hagyjuk állni, közben tűzforróra hevítjük az olajat (mindig figyeljük nem kezd-e megégni az olaj, olyankor húzzuk lejjebb a hőfokot).

Kanállal apróbb falatkákat szaggatunk a masszából, és ropogós barnára sütjük. Szalvétára szedjük, hagyjuk lecsöpögni.

Figyelem, nagyon laktató és kitűnően telít, ezért óvatosan, mert a túlzott mennyiség megüli a gyomrot - tapasztalatból mondom.

Nagyon sok készíthető belőle, és igazán szeretik még a nem vegák is.

Rizsliszt helyett használhatunk kukoricalisztet, de annak kicsit tovább kell állnia, hogy megszívja magát, és a massza szép homogén lehessen. Ha esetleg finomabbra darált kukoricakása van otthon az is jó, azt előtte forró vízbe kell áztatni.

Jó étvágyat!

Téli hangulat

Igen, a vegetáriánus is fogyaszt alkoholt (legalábbis én már láttam példáját, megemlíthetünk mondjuk engem). Bár nem kifejezetten vegetáriánus dolog, de a forralt bor egy nagyszerű találmány, és ilyenkor télen még hasznos is tud lenni.

Náthaűző forralt bor:

Hozzávalók:
igény szerinti mennyiségű vörösbor (de legalább 1 liter javasolt)
egész fahéj
reszelt citromhéj (általunk reszelt vagy készen vásárolt)
ánizs
vanilia cukor (igazi Bourboun vaniliával (vagy vaníliarúd és kristálycukor))
kristálycukor
chili paprika (por vagy egész)
szegfűszeg

A forralt bort én úgy készítem, hogy már a legelején hozzáadok minden alapanyagot, és amikor felforr még hagyom főni egy rövid ideig.
Az ánizzsal és a chilivel legyünk nagyon óvatosak mert az ánizs átveszi könnyen a többi fűszer felett az irányítást, a túl sok chili pedig ihatatlanul csípőssé teheti az itókánkat.
A vaniliás cukor selymesíti az ízeket, így ezt lehet bátran adagolni.
A szegfűszegből sem kell túlontúl sokat tenni, elég literenként két teáskanálnyi.
A kristálycukor adagolási mennyisége pedig gyakori kóstolgatás során derül ki.

A forralt bor ízesítésénél is a fő tanács, hogy hozzáadni könnyebb, mint kivenni belőle!

A megfázást szinte rögtön száműzi, a jó hangulatot pedig vendégként fogadja a jól elkészített forralt bor.

Egészségünkre!

Csőben sült egyszerűség

Nem egy bonyolult étel, bár egy kicsit pepecselős.

Hozzávalók:
25 dkg rizs (fehér, vagy barna ki hogy szereti)
30 dkg savanyított káposzta (nem tejsavas érlelésű)
Brokkoli vagy burgonya
rizsliszt
fűszerek
étolaj (nem finomított)

A rizset szárazon rövid ideig pirítjuk, majd megegyező mennyiségű vízzel lassú tűzön puhára fűzzük, borsos, sós, rozmaringos vízben.

Mialatt fő a rizs egy másik edényben kevés olajon - nagyon lassú tűzön- megpirítjuk a savanyú káposztát.

Mialatt a rizs és a káposzta készül daraboljuk fel apróra a brokkolit, ha nincs brokkoli, két fej burgonyát hámozzunk meg és sajtreszelőn reszeljük le. Fűszerezzük kevés sóval, paprikával, bazsalikommal, zellerlevéllel. Szórjunk rá rizslisztet és fél pohár forró vízzel keverjük tészta állagúra, majd hagyjuk pihenni.

Amikor elkészült az összes hozzávaló vegyünk elő egy hőálló edényt (egy kevés olajjal kikenhetjük de nem szükséges). Először tegyük bele a rizset, majd helyezzü rá a párolt lepirított káposztát, végül egyenletesen kenjük rá a zöldségkrémet.

150-180°-on 25-30 percig süssük. Nem szükséges lefedni, de nézzünk rá gyakran, nehogy megégjen. Akkor jó, ha megpirult a teteje. Ha elkészült, máris fogyasztható.

Sokféleség

Nem csak alapanyagban, de felfogásban is sokféle van ami a vegetáriánus konyhához köthető. Ezek országtól, vallástól, és anyagi lehetőségtől függően végtelen változatosságban szolgáltatják a recept lehetőségeket azoknak, akik a vegetáriánus konyhaművészet remekeit szeretnék megismerni.

Személy szerint az egyszerű, gyorsan, könnyen elkészíthető, könnyed (bár gyakran fűszeres) étkek pártolója vagyok. Ritkán készítek el előre ételt, általában a frissen főzött dolgokat szeretem. Persze kivételt képeznek a "nasik", amiket jó előre elkészíteni, hogy aztán órákkal, esetleg napokkal később, illetve egy kellemes italozás alkalmával elfogyaszthassuk.

A receptjeim többsége nagyon egyszerű, ezért bárki könnyen átalakíthatja szája íze szerint.

Vega módra főzni

Sokszor megkérdezték már tőlem is, mint oly sok vegetáriánustól, hogy ha nem eszek húst, halat, baromfit, tojást, akkor mi marad még amit ehetek. Nos, minden más - nagyjából.
Nemrégiben összeírtam néhány receptet (bár én inkább kísérletező típus vagyok a konyhában, és nem "receptkövető"), de néhány barát, ismerős így talán tájékozódhat, ötleteket szerezhet.
Aki pedig nem vegetáriánus, annak azt tudom mondani: Ami a vegetáriánusnak főétkezés, az a húsevőnek köret.

A vegetáriánus táplálkozásnak is sok változata van, a semi-vegától a makrobiotukus táplálkozásig.
Jómagam nem fogyasztok semmilyen állati eredetű terméket (tojás, tej), és halat, baromfit sem.
Továbbá aki majd figyeli a recepteket észreveheti, hogy kerülöm a búzalisztet (BL 55), a finomított étolajokat, és még elég sok élelmiszert. De ez a receptekből úgyis kitűnik majd.

Nos, konyhára fel.... és Jó Étvágyat!